Amikor megszületett Bodza lányunk, egy jó barátnőmtől kaptam kölcsön egy babafüggőágyat. Korábban a nagyobb gyerekeimnél nem próbáltam, nem is tudtam róla, hogy függőágyban is lehet altatni a babákat. Sokszor hosszú órákat töltöttem el azzal, hogy karomon az el-elszunnyadó lányommal, vagy később a fiammal járkáltam (táncoltam) föl-alá a szobában, míg úgy nem tűnt, hogy már elég mélyen alszanak ahhoz, hogy letegyem őket a kiságyba. Sajnos számtalanszor előfordult, hogy abban a pillanatba, ahogy megérezték a "szilárd talajt", azonnal felsírtak, és az egész kezdődhetett elölről. Ez egy idő után elég kimerítővé vált.
Bodza születésekor nem volt még beállítva a kiságya a szobánkba. Hivatalosan egy kerekes mózeskosárban töltötte az első hónapokat, de onnantól, hogy csatarendbe állítottuk a nálunk csak ringatónak becézett babafüggőágyat, a mózeskosár annyira háttérbe szorult, hogy pár hét üresjárat után végképp száműztük a padlásra. Onnantól hivatalosan is első és fő-fő babaaltató helyre került a ringató, mely helyét egészen Bodza nyolc hónapos koráig megtartotta.
A lakás különböző pontjain szerelt fel Zoli egy-egy hintacsavart, amire egy mozdulattal felakasztható volt a függőágy. A hálószobában közvetlenül az ágyunk mellett függött, így éjszaka, ha Bodza felsírt, csak a karunkat kellett kinyújtani, és félálomban párszor meglendíteni a ringatót, a gyerek perceken belül újra aludt, akárcsak mi. A konyhában az asztal mellé került, hogy mindig velünk legyen, lásson, halljon minket, és bármilyen tevékenység mellett - legyen az étkezés, főzés, mosogatás, varrás, vagy tanulás a nagyokkal - pár ringató mozdulattal a család bármelyik tagja meg tudta nyugtatni. Jó időben pedig a terasz gerendájára függesztettük fel, hiszen nyaranta többet vagyunk kint, mint bent.
Sokszor, ha vendég érkezett hozzánk, elhűlve nézte, ahogy a pár hónapos kisbabát lengettük-ringattuk, mert minél nagyobb volt az amplitúdó, annál jobb volt az eredmény. A ritmikus, erőteljes rugózás volt a leghatékonyabb, tréfásan csak űrhajóskiképzésnek hívtuk.
Amikor Bodza hat hónapos lett, a függőágyat visszaadtam a gazdájának, és egy hasonlót varrtam helyette, melyet addig használtunk, amíg Bodza már olyan aktívan forgolódott, ült fel, mászott, hogy már nem tartottuk szükségesnek a nappali ringatást. Az altatásokat pedig ideiglenesen a mi ágyunkban oldottuk meg, egészen egy éves koráig, amikor bekerült a kiságy is a helyére, és az akkor már nem is olyan kicsi lányunk a szopizás elhagyásával nagyjából egyidőben elfoglalhatta azt.
A ringató körülbelül egy évre visszavonult, ám Barna születésére már frissen mosva, vasalva állt készen, hogy az ő életének első hónapjaiban is hasonlóképpen jelentős szerepet töltsön be.
Időközben egy-két látogatónk figyelmét felkeltette a függőágy, s mikor megtudták, hogy ezt már én varrtam, rákérdeztek, nem varnék-e nekik is? Így kezdődött, hogy eleinte csak kérésre, később már kifejezetten eladási szándékkal elkezdtem varrni magam is a babaringató függőágyakat.
Barna most nyolc hónapos, és a napokban csomagoltam el a ringatót. Szokatlan a lakás nélküle, a kezemben még benne a van a mozdulat, ahogy lendítettem egyet-egyet rajta. Egy korszak lezárult. Az egy helyben fekvő csecsemőből mára izgő-mozgó, kúszó-mászó, mindent megkóstoló nagy baba lett, akit ringatás helyett inkább a legkülönbözőbb használati tárgyak tanulmányozása köt le.
De a ringató most is itt van velünk, hosszú időre szerepet kapott az életünkben. Szeretném, ha mások is megismernék, élveznék előnyeit. Én mindenesetre elkötelezett híve lettem.
Bodza születésekor nem volt még beállítva a kiságya a szobánkba. Hivatalosan egy kerekes mózeskosárban töltötte az első hónapokat, de onnantól, hogy csatarendbe állítottuk a nálunk csak ringatónak becézett babafüggőágyat, a mózeskosár annyira háttérbe szorult, hogy pár hét üresjárat után végképp száműztük a padlásra. Onnantól hivatalosan is első és fő-fő babaaltató helyre került a ringató, mely helyét egészen Bodza nyolc hónapos koráig megtartotta.
A lakás különböző pontjain szerelt fel Zoli egy-egy hintacsavart, amire egy mozdulattal felakasztható volt a függőágy. A hálószobában közvetlenül az ágyunk mellett függött, így éjszaka, ha Bodza felsírt, csak a karunkat kellett kinyújtani, és félálomban párszor meglendíteni a ringatót, a gyerek perceken belül újra aludt, akárcsak mi. A konyhában az asztal mellé került, hogy mindig velünk legyen, lásson, halljon minket, és bármilyen tevékenység mellett - legyen az étkezés, főzés, mosogatás, varrás, vagy tanulás a nagyokkal - pár ringató mozdulattal a család bármelyik tagja meg tudta nyugtatni. Jó időben pedig a terasz gerendájára függesztettük fel, hiszen nyaranta többet vagyunk kint, mint bent.
Sokszor, ha vendég érkezett hozzánk, elhűlve nézte, ahogy a pár hónapos kisbabát lengettük-ringattuk, mert minél nagyobb volt az amplitúdó, annál jobb volt az eredmény. A ritmikus, erőteljes rugózás volt a leghatékonyabb, tréfásan csak űrhajóskiképzésnek hívtuk.
Amikor Bodza hat hónapos lett, a függőágyat visszaadtam a gazdájának, és egy hasonlót varrtam helyette, melyet addig használtunk, amíg Bodza már olyan aktívan forgolódott, ült fel, mászott, hogy már nem tartottuk szükségesnek a nappali ringatást. Az altatásokat pedig ideiglenesen a mi ágyunkban oldottuk meg, egészen egy éves koráig, amikor bekerült a kiságy is a helyére, és az akkor már nem is olyan kicsi lányunk a szopizás elhagyásával nagyjából egyidőben elfoglalhatta azt.
A ringató körülbelül egy évre visszavonult, ám Barna születésére már frissen mosva, vasalva állt készen, hogy az ő életének első hónapjaiban is hasonlóképpen jelentős szerepet töltsön be.
Időközben egy-két látogatónk figyelmét felkeltette a függőágy, s mikor megtudták, hogy ezt már én varrtam, rákérdeztek, nem varnék-e nekik is? Így kezdődött, hogy eleinte csak kérésre, később már kifejezetten eladási szándékkal elkezdtem varrni magam is a babaringató függőágyakat.
Barna most nyolc hónapos, és a napokban csomagoltam el a ringatót. Szokatlan a lakás nélküle, a kezemben még benne a van a mozdulat, ahogy lendítettem egyet-egyet rajta. Egy korszak lezárult. Az egy helyben fekvő csecsemőből mára izgő-mozgó, kúszó-mászó, mindent megkóstoló nagy baba lett, akit ringatás helyett inkább a legkülönbözőbb használati tárgyak tanulmányozása köt le.
De a ringató most is itt van velünk, hosszú időre szerepet kapott az életünkben. Szeretném, ha mások is megismernék, élveznék előnyeit. Én mindenesetre elkötelezett híve lettem.
